Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) matematikus szak elvégzése után akadémiai kutatóintézetben kezdtem dolgozni. Az itt töltött tizenhárom év alatt bejártam a ranglétrát, sok érdekes feladatom volt a programozástól az osztályvezetésig. A kezdetektől sokat tanultam a munkáról, az emberekről, a csapatmunkáról.
A következő huszonhárom évben a versenyszférában dolgoztam. Ezalatt rengeteg különböző munkám, feladatom volt, számos projektben töltöttem be vezető szerepet. Az utolsó tizenhét évben egy nagy nemzetközi cég informatikai igazgatója voltam. Nagy csapatot építettem fel, és több mint 4000 embernek nyújtottunk szolgáltatásokat. Itt elmélyítettem a tudásomat olyan fontos területeken, mint a kollégák kiválasztása, a csapat felépítése, a folyamatos jó működés és jó hangulat elérése, a vevőkkel való együttműködés, az igényeiknek megfelelő szolgáltatás nyújtása. Gyakoroltam a vezetőtársakkal való sikeres közös munkát, az érdekek egyeztetését, ütköztetését, a felmerülő konfliktusok, esetleges ellenérdekek sikeres rendezésének módszereit.
A 2013-as őszi félévben kezdtem az igazgatói munkám mellett főiskolákon tanítani, majd a következő félévben ez lett a fő tevékenységem. Hat év alatt több főiskolán és egyetemen tanítottam sokféle tantárgyat. Huszonévestől évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkezőig voltak tanítványaim. A velük való közös munka sok élményt és tapasztalatot adott.
Az idei tavaszi félév végén betöltöttem a nyugdíjkorhatárt, és ősztől már csak egy főiskolán vállalok tanítást.
2013 ősze óta írok az engem foglalkoztató kérdésekről a blogomban. Ez alatt a hat év alatt sok téma került terítékre: munka, tanítás, csapatmunka, a legújabb technológiák, robotok, mesterséges intelligencia – hogy csak egy párat említsek. Természetesen szóba kerül az internetes kommunikáció és újságírás is. Ezt írtam a helyi újságokról négy és fél évvel ezelőtt: Kell falusi újság az internetre?
Itt megtalálható a blogomban megjelent összes írásom. Szívesen látom Önt is olvasóim táborában, nézzen be hozzám!
