A 2019-es önkormányzati választások előtt -- több lelkes akarattyai segítségével -- elkészítettem a mellékelt kiadványt, amiben a jól működő és élhető településről kialakított elképzeléseimet és terveimet foglaltam össze. Akkor ez a kiadvány csak papíron, kinyomtatva volt elérhető, ebben a formában kézbesítettem a lehető legtöbb akarattyai levélszekrénybe. Most, emlékeztetőül, közzéteszem elektronikus formában is. Bíztatom az akarattyai … Akarattya jövője olvasásának folytatása
Kategória: jól működő hivatal
Az önkormányzat működése
A helyi önkormányzás a települési közösség joga, és ezt a jogot választott képviselőkön keresztül lehet gyakorolni. Ezt a széleskörű joggyakorlást az állam azzal is támogatja, hogy az önkormányzati törvényben nagyon részletesen leírja és szabályozza az önkormányzatok működését, és a kötelező feladatok megállapításánál differenciál, figyelembe veszi a település adottságait (gazdasági erő, terület, lakosságszám). A település irányításának … Az önkormányzat működése olvasásának folytatása
Hulladékszállítás
Településünk legyen gondozott, legyen olyan hely, ahol szívesen és jó érzéssel sétálunk az utcán! Sok szemetet látni az utcákon, ami mindannyiunk számára lehangoló látvány. Nem elsősorban az eldobott cigarettás dobozokra, cukorkás papírokra, papírzsebkendőkre gondolok (bár azok is zavarnak), hanem a háztartási és egyéb nagy tömegű szemétre, ami zsákokban, kiöntve, szétszóródva hever itt-ott, sokfelé. Ezeket nem … Hulladékszállítás olvasásának folytatása
A zsák és a foltja
Ahogy minap írtam, a Fürdőtelep Egyesület közgyűlésén a tagok nem az egyesületi munkához szóltak hozzá, hanem panasznapot tartottak, kihasználva azt a lehetőséget, hogy Rozs Péter alpolgármester úr elfogadta a meghívásunkat. Vasárnap egy Sirály utcai közvilágítási problémáról írtam, most a zöldhulladékos zsákok elszállítása kerül terítékre. Nem akarok leírni mindent, ami ezzel kapcsolatos, csak a közgyűlésen elhangzottakra … A zsák és a foltja olvasásának folytatása
Átláthatóság
Kiemelten fontosnak tartom a hivatali működés és gazdálkodás tisztaságát és nyilvánosságát, és ezt meg fogom valósítani. Úgy gondolom, hogy az önkormányzat szerződéseinek nyilvánosnak kell lenniük. A nyilvánosság a legbiztosabb mód arra, hogy mindenki átérezze a felelősségét. Mindenkinek joga van megismerni, hogy mit rendeltünk meg, mi a szerződés műszaki tartalma, mit vállalt el a szállító. Nem … Átláthatóság olvasásának folytatása
