Akarattya jövője

A 2019-es önkormányzati választások előtt — több lelkes akarattyai segítségével — elkészítettem a mellékelt kiadványt, amiben a jól működő és élhető településről kialakított elképzeléseimet és terveimet foglaltam össze.

Akkor ez a kiadvány csak papíron, kinyomtatva volt elérhető, ebben a formában kézbesítettem a lehető legtöbb akarattyai levélszekrénybe. Most, emlékeztetőül, közzéteszem elektronikus formában is.

Bíztatom az akarattyai választókat, hogy olvassák el, gondolkodjanak el a benne foglaltakon, és ezek után döntsék el, hogy kikre szavaznak.

Bíztatom mindazokat, akik tervezik indulásukat 2024 júniusában az önkormányzati választáson, vagy már el is döntötték, hogy indulnak, hogy merítsenek belőle. Ugyan, mint minden alkotást, ezt is védi a szerzői jog, a benne foglalt gondolatok és tervek megvalósítása a köz érdekét szolgálná, ezért örömmel veszem, ha valaki merít belőle. A forrás megjelölése helyénvaló.

Idézet a kiadvány bevezetőjéből:

Egy jól működő településen a település fejlődését meghatározó hosszú távú stratégiai döntések nem tíz perces rendkívüli üléseken, a nyilvánosság teljes kizárásával születnek, hanem időigényesek és széleskörű társadalmi egyeztetés eredményei. Ezeket az egyeztetéseket az itt élők is hiányolják.

A választás nem arra ad felhatalmazást, hogy 5 évig bármit csinálhat az, akit megválasztottak. Különösen fontosnak tartom a választók megkérdezését olyan esetekben, amelyekben a megválasztottak és az itt élők nem ismerik egymás véleményét.

Közös jövőképre, stratégiára és koncepcióra van szükségünk, és az ezekhez illeszkedő lehetőségeket kell megtalálnunk, megnyernünk. Egy település vezetése valódi szolgálatot jelent, melyhez sok időre és türelemre van szükség. Polgármesterként a településen lakók, a közösség érdekeit fogom szolgálni.

Szavazzanak olyan akarattyai jelöltekre, akik hitelesek, akik Akarattyáért fognak dolgozni az Önök szeme előtt! Ismerjük egymást, tudunk jól választani.

Vízióm egy olyan település, ami az akarattyai polgárok érdekében az akarattyai polgárok elvárásainak megfelelően, töretlenül, lendületesen, az együtt meghatározott úton fejlődik.

Nem lándzsák és kardok, katonák vagy hadseregek mozdítják elő az igazságot, hanem vita és szelíd meggyőzés.”

Alexandriai Szent Atanáz

Akarattya jövője” bejegyzéshez egy hozzászólás

Minden vélemény fontos!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .