Köszönöm szépen mindenkinek, aki eljött vasárnap délután, hogy velem találkozzon, meghallgassa a terveimet, kérdezzen, hozzászóljon.
Nagy figyelemmel hallgatták 45 perces felvezető előadásomat, majd utána háromnegyed órán keresztül jöttek a kérdések. Öröm volt látni, hogy mennyire érdekli az akarattyaiakat településünk jelene és jövője! Ha ez így lesz a választás után is, nagyszerű eredményeket érünk el együtt.
A következő (és egyben a szavazás előtti utolsó) nagy összejövetelünk október 11-én (pénteken) 17 órától lesz az Akarattya Klubban (Szépkilátás). Szeretettel várok mindenkit.
Novemberben pedig azért jövünk majd össze, hogy elkezdjük Akarattya jövőképéről, a stratégiánkról beszélgetni. A nagyon fontos és szükséges stratégia közös eredményünk lesz.
