A zsák és a foltja

Ahogy minap írtam, a Fürdőtelep Egyesület közgyűlésén a tagok nem az egyesületi munkához szóltak hozzá, hanem panasznapot tartottak, kihasználva azt a lehetőséget, hogy Rozs Péter alpolgármester úr elfogadta a meghívásunkat.

Vasárnap egy Sirály utcai közvilágítási problémáról írtam, most a zöldhulladékos zsákok elszállítása kerül terítékre. Nem akarok leírni mindent, ami ezzel kapcsolatos, csak a közgyűlésen elhangzottakra reflektálok.

Az első panasz az volt, hogy a Vertikál csak havi két zsákot ad, többet még pénzért sem, és másfajta zsákban nem szállítja el a komposztálható hulladékot. 

Erről a problémáról már tudok egy ideje, ezért június elején levelezésbe kezdtem a szolgáltatóval. Az első válaszuk megerősítette, hogy fennáll a probléma. Így szólt: “a zöldhulladékot csak Vertikál emblémával ellátott biológiailag lebomló zsákban szállítják el a kollégák”.

Ebbe nem törődtem bele, és néhány nap után végül ez lett az eredmény: “amennyiben a kihelyezett zsákon megtalálható a biológiailag lebomló embléma, azt kollégáink el fogják hozni”.

Ezt azonnal közhírré is tettem az általam létrehozott és folyamatosan működtetett Akarattyai Hírmondó oldalon a hulladékszállításról szóló jegyzetben, valamint más helyeken a Facebookon, hogy sokakhoz eljusson az információ. 

A szombati közgyűlésen ismét elmondtam ezt, és láthatóan többen örültek a jó hírnek, amihez azt is hozzá tudtam tenni, hogy száz forint körüli áron lehet több helyen venni ilyen zsákokat (a közelben Kajáron és Kenesén). 

Ez a probléma most megoldódni látszik, bár kérdés, hogy a következő szezonban mit tesz majd a szolgáltató, ha nem állunk a sarkunkra. 

A második zsákos panasz szerint az ő kis utcájukba nem megy be a komposztálhatót gyűjtő autó, csak benéz az ember. Ha az utca végéről nem látja a zsákot, mennek tovább. Pont ilyet láttam pár hete, de egy másik utcában. Sok ilyen rövid utcánk van, ahova nem megy be “feleslegesen” a nagy autó, mert vagy tolatnia kell, vagy nehezen forgolódnia. Ettől még meg kellene nézni alaposan, és ha van ott kikészített zsák, csak ki kellene hozni valahogy! 

Itt is az kellene, hogy a sarkunkra álljunk, és kikényszerítsük a normális munkát. 

Remélem, hogy a sarkunkra fogunk állni! Én biztos.

Minden vélemény fontos!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .