Mit jelent nekem Akarattya?

Akarattya számomra az a hely, ahol magától értetődik élni. Az a hely, amely gyerekkorom óta nagyon fontos szerepet játszik az életemben. 

Gyerekkoromban abban az óriási szerencsében volt részem, hogy keresztapáméknak akarattyai nyaralójuk volt. Sőt, nyugdíjasok voltak, így az egész nyarat itt töltötték. Az első években csak annyit lehettem itt, amennyit a szüleim vagy mások tudtak rám vigyázni. Később már a keresztszüleim is elvállalták a gyerekfelügyeletet, és csodás nyarakat tölthettem a Balatonnál. 

Itt ismertem meg a vizet, a természetet, rengeteg állatot. Sok érdekes és kellemes találkozás volt, és néhány kellemetlen is. A böglyök és a darazsak csípései voltak a legrosszabb élményeim ebben az időben. 

Sokat játszottam vizesárokban, piócákkal, vízi bogarakkal, békákkal. Néha tartottam tőlük, többnyire egyáltalán nem, de valódi bajom sose lett. (Az nem volt valódi baj, ha valamelyik megcsípett, vagy a pióca rám tapadt.) Egyszer még vidrát is láttam a parti köveken. Utána mennyire másképp olvastam egyik kedvenc könyvemet, a Lutrát! 

Sokat horgásztam keresztapámmal, édesapámmal, más felnőttekkel (közülük Orczy Pista bácsi hagyta bennem a legtöbb emléket). Fogtunk is bőven halat, én is fogtam sok keszeget, néhány sügért. Hamar megtanultam megpucolni, konyhakésszé tenni a halakat. Sokszor ettünk uzsonnára vagy vacsorára vörös szárnyú keszeget, paprikás lisztben kisütve, ahogy a legfinomabb. 

A bogrács csak később, már tizenéves koromban, került be a családba. Édesapám megvette a Néprajzi ínyesmesterséget (Erdei Ferenc könyvét), ami általános útmutató lett nálunk; abból tanultam a bográcsos főzés alapelveit és receptjeit. De sokszor voltam én a “főzőember” ebben az időben, majd később is! Ma már inkább felnőtt fiaim ragadják magukhoz a bográcsot. Nekik épp úgy segítenek az ő gyerekeik, ahogy ők nekem segítettek. És ez mind Akarattyán történt, történik … 

Így száll a hagyomány nemzedékről nemzedékre. 

Jött egy hosszabb időszak, amikor keveset voltam Akarattyán. A kezdő dolgozó kéthetes szabadsága és néhány hétvége – ennyi jutott. De lassacskán öregedtem, több lett a szabadságom, családapa lettem, és a gyerekek miatt (is) megint egyre több lett az akarattyai idő. 

Most már tizenhárom éve itt élek. A “Hova mész nyaralni?” kérdésre egyszerű a válaszom: “Haza!”.

Mit jelent nekem Akarattya?

Most azt a helyet jelenti, ahol élek, ahol az unokáim ismerkednek a vízzel és az élővilággal. Ha nincs is már annyi állat, mint gyerekkoromban, még mindig több van, mint egy tökéletesen elvágólagosan rendben tartott városi kertben. Viszontlátom saját és fiaim gyerekkori időtöltéseit bennük, ahogy rovarokkal, hüllőkkel, halakkal, madarakkal találkoznak, barkácsolnak, kerti sütés-főzésben segítenek.

Azt a helyet, ahol a barátaim többsége él vagy nyaral.

Azt a helyet, amit az otthonomnak érzek, ami az enyém.

Azt a helyet, ahol köszönünk egymásnak az utcán. Ahol elbeszélgetünk vásárlás közben.

Azt a helyet, ahol módom van aktívan benne élni egy közösségben. Ahol szívesen és örömmel fogadják, ha teszek valamit.

Maradjon Akarattya továbbra is az a hely, ahol magától értetődik élni! Nem csak nekem és a családomnak, hanem mindenkinek, aki ezt a világot szereti.