
Tegnap este a Fürdőtelep Egyesület éves közgyűlésén a tagok hozzászólásai napirendi pont lényegében községi panasznap lett, és az egyesület ügyeivel nem foglalkoztak a hozzászólók. Mindenki azt a lehetőséget használta ki, hogy Rozs Péter alpolgármester jelen volt, és meghallgatta őket.
Sirály utcai tagtársunk – miután megdicsérte és megköszönte az új közvilágítást – elmondta, hogy sokat szenvednek a házuk előtt lévő, rosszul beállított lámpa miatt. Annyira bevilágít a szobába, hogy akár olvasni tudnának a fényénél. Ez különösen nyáron probléma, mert nem tudnak éjszaka szellőztetni, amikor le tudnák hűteni a házukat.
Az E.ON szakemberei megvizsgálták a helyzetet. Azt mondták, hogy nem tudnak segíteni, mert egy esetlegesen felszerelt árnyékoló veszélyes lehet, ha lefújja a szél.
Kora reggel első utam a Sirály utcába vezetett. Azt találtam, hogy a ház utcai ablakát nagy zöld vászon takarja el. Ez biztos tompítja a kiváló közvilágítás fényét, de elég kellemetlen lehet ilyen bezárkózva élni. Én nehezen viselném.
Nem tudom, hogy mi a megoldás, de abban biztos vagyok, hogy egy kis odafigyeléssel és törődéssel megoldható a probléma.
Ez a panasz is mutatja, hogy nincsenek Akarattyán megfelelő csatornák és folyamatok az ilyen bejelentések fogadására és gyors megoldása. Sok embertől hallom, hogy leveleikre, kéréseikre vagy egyáltalán nem, vagy csak több hónapos késéssel kapnak választ. Nem csoda, hogy lassacskán leszoktak arról, hogy írjanak. Ez nagy baj, mert így a település vezetői nem is értesülnek a hibákról!
Remélem, hogy hamarosan javul a helyzet, és ez a család is zavartalanul élhet a házában!
A valódi megoldás az lesz, ha kialakítjuk a megbízható és gyors folyamatokat az akarattyaiak bejelentéseik figyelemmel kísérésére, problémáik megoldására.
Már nem kell sokat várni erre! Megígérem.

“Ha ‘túl jó” a közvilágítás” bejegyzéshez egy hozzászólás